„Nem az a kérdés, van-e Isten, mert Isten maga a létezés. Miért kérdeznéd, hogy létezik-e a létezés? A kérdés csak az, hogy te képes vagy-e érzékelni.” Ez a megállapítás a 21 éve elhunyt indiai zseni mestertől, Osho-tól származik. Hajdani lakóhelyén, az i
Az indiai Punéban, Mumbaitól (Bombay-től) repülővel alig tizenöt percnyire van egy hatalmas, kőkerítéssel körbezárt, csodálatos park. Valódi oázis az amúgy kopottas, poros és a hőségtől szikkadt városban. Egzotikus, illatos virágok, dzsungelt idéző, méregzöld, buja aljnövényzet, hatalmas fákra futó indák díszítik. Patak csordogál át rajta, megpihenhetsz a partján, lehunyt szemmel hallgathatod, hogy csobog a víz a köveken.
Negatív AIDS-teszt a belépő
Bőrszíntől, vallástól és kortól függetlenül a világ száz országából érkeznek ide az emberek, hogy Osho híres meditációs technikáit gyakorolva megtalálják a drogok nélküli, tiszta eksztázist. A központot magas kőkerítés és őrgárda védi a kíváncsiskodóktól, belépni csak a szigorú regisztráció után lehet. Számítógépen rögzítették az adatainkat, le is fotóztak, és fényképes belépőkártyát adtak, amelynek feltétele a pár percen belül negatív eredményt mutató AIDS-teszt. Ez talán azért van így még ma is, mert Osho híve volt a szabad szerelemnek, mint meditációs technikának, tanításai szerint „a tantrában minden szent, és semmi sem szentségtelen”, így aztán akkoriban nem ritkán rendeztek szexuális szeánszokat.
A regisztráció után az egyik kísérő elmagyarázta a szabályokat. Kaptunk programfüzetet, amelyben a heti foglalkozások helye és időpontja szerepelt, és térképet is az óriási parkról. Így már megtaláltuk az uszodát, a kávézókat, a legszebb sétányokat, éttermeket és a meditációs helyeket. Ezután betereltek minket egy különterembe, ahol az újonnan érkezőknek rövid előadást tartottak arról, mi mindent lehet csinálni a rezervátumban. Elmondták, hogy a különböző légzéstechnikákkal, mozgással, szabad tánccal, imaginációs gyakorlatokkal elérhetjük, hogy egyre közelebb kerülhessünk a valódi énünkhöz, vagyis átélhessük a megvilágosodás élményét, amiről a nyugati ember úgy gondolja, csak évtizedeket jógaülésben és aszkézisben töltve történhet meg, akkor is csak keleti gurukkal. Osho azonban úgy vélte, és be is bizonyította, hogy a „felébredés” átélhető akkor is, ha a gyakorlatok és transztechnikák segítségével sikerül „elpusztítani” az egót, vagyis az örökké hadakozó, okoskodó elmét. Ha a csúcsélmény mégsem köszönt be az ott töltött idő alatt, akkor is csodálatos belső utazásban lehet részünk, ami felszabadít a feszültségek alól, közelebb visz az igazi értékek felismeréséhez, a belső szabadsághoz. A programfüzetben a nap minden órájára találhattunk elfoglaltságot, amit ha végigcsinált az ember, nem hogy elfáradt volna, inkább egyre frissebbnek és boldogabbnak érezte magát. Osho egyik feszültségoldó technikája például az, hogy a speciális zenére, ami olyan, mintha sok-sok csengettyű csilingelne különböző mélységben és ritmusban, befelé figyelve táncolni kell, mintha rázkódnánk. Először csak az ujjakat, kezeket rázzuk, aztán az egész kart, lábakat, csípőt, testet, fejet, mintha sok apró csengő lenne mindenünk? Egy idő után az ember úgy érzi, már magától rázkódik, és nem csak kívül, hanem belül is, a belső szervei is, a lelke is, mígnem eggyé válik valamiféle tőle független ősvibrációval.
Nappal bordóban, este fehérben
A parkban szállást is lehet bérelni, hiszen sokan vannak, akik hónapokra érkeznek ide és itt szállnak meg, hiszen a központ nyújtotta luxus össze sem mérhető a kőfalakon kívüli, sajátosan indiai körülményekkel. Mi mégis inkább a sokkal olcsóbb, punei motelt választottuk, és háromkerekű taxival, riksával utaztunk be a központba reggelente. A kapuban az őrök elkérték a belépőkártyát, aztán ellenőrizték az öltözetet, mivel nappal csakis egy bizonyos színárnyalatú, bordó ruhában volt szabad bemenni. A nők szigorúan szoknyában vagy hosszú ruhában, a férfiak pedig földig érő ingben vagy nadrágban és ingben lehettek. Ilyen bordó ruhát egyébként a parkon belüli kis shopban is lehetett vásárolni, vagy a bejárat előtti butikban. (Igazi ruhaköltemények voltak ezek, a kedvencem például egy hátul egészen kivágott, cikkcakk-pántos, földig érő ruha volt alul kiszélesedő, királylányos szoknyával. Átszámítva nem került többe ötezer forintnál.) Az esti nagy, közös meditáció előtt néhány órával abbamaradnak a programok, hogy mindenkinek legyen ideje lefürdeni a zuhanyzókban és átöltözni hófehérbe, így adva meg a tiszteletet egymásnak és a szertartásnak. A fehér öltözet már-már szakrálisnak számít, abban például tilos a kávézóba menni, csakis a meditációhoz szabad felvenni.
Alkohol kizárva
Az Osho központban egyébként mindennek megvan a maga helye és ideje. Megszabott időben van a reggeli, ebéd és vacsora, főtt ételt enni máskor nem lehet. Tálcákkal álltunk sorban a rogyásig pakolt pultok előtt, válogattunk a csupa fantasztikusan fűszerezett, ám kizárólag vegetáriánus ételcsoda között. Alkoholt nem árulnak, ami nem csoda, hiszen a zömmel muszlim és hindu vallású Indiában nem élnek vele, inkább csak a turisták látogatta részeken lehet inni, például Goán, a tengerparton. Fizetni a park területén csak a kinti kasszában beváltott zsetonnal lehet. Az esti meditáció után aztán szabad volt bármilyen ruhát ölteni, és megkezdődött a nagy tánc és buli, igazi pörgős zenére.
„Engem hallgatni veszélyes”
Az Osho Központba látogatók azonnal barátok lesznek, hiába érkeztek a világ más-más részéről. Hiszen összeköti őket az a csoda, amit a „látszatvilágon” túl tapasztalhatnak meg önmagukban, és aminek ismeretében tudják, nincs különbség ember és ember között, a lelke mindannyiunknak egy. Osho nem gyártott filozófiákat, nem alapított vallást, ő arra tanított, hogy ne higgy el semmit, ne tanulj semmit, hanem tapasztalj.
A meditációról
Osho szerint a meditáció egy elmén kívüli állapot, nem pedig koncentráció. Elme nélküli, az elméhez való „nem ragaszkodás” állapota. Ez egy olyan dolog, ami valakivel megtörténhet, de nem olyasmi, amit csinálhat. Technikái segítségével a modern ember természetes úton jut a meditáció állapotába, mert felszínre kerülnek mélyen elfojtott vágyai, gondolatai, amelyek addig akadályozták az ellazulásban.
Pénz, hatalom, botrányok
Osho, vagyis Rajneesh Chandra Mohan Jain (1931. december 11.-1990. január 19.) Indiában és az USA-ban élt szellemi vezető. India Madhya Pradesh nevű megyéjében, Kuchwadában született. Már kora gyermekkorától kritikával illette a vallási, társadalmi és politikai tradíciókat. Huszonegy éves korában élte át először a megvilágosodást. Miután befejezte egyetemi tanulmányait, évekig filozófiát tanított a jabalpuri egyetemen. Egész Indiát bejárta, nyilvános vitákra hívva az ortodox vallási vezetőket, megkérdőjelezve létjogosultságukat. A hatvanas évek végén sajátos dinamikus meditációs technikák kifejlesztésébe kezdett. „A mai embert – mint mondja -, annyira leterheli a múlt élettelen hagyományainak a súlya, és a mai kor rohanó életmódja, hogy csak egy katarzistechnika alkalmazásával képes ellazulni, és a gondolat nélküli meditáció állapotában feloldódni.” Miután tanaival Indiában botrányt okozott és el is ítélték, Amerikába utazott, ahol szexuális szeánszai után a vagina gurujának hívták. Hatalma és mérhetetlen gazdagsága csúcsán 93 Rolls-Royce-a volt, ezek közül néhány megtekinthető az Osho központban, a háza egyik üvegtermében is. Osho nyíltan bírálta, gyűlölte és megvetette a nyomort. Karjait gyémánt karkötők borították, több magánrepülőgépe volt, gépfegyveres kísérők vigyázták. Többek között gazdasági bűncselekmények miatt 1985-ben kitoloncolták az USA-ból, ekkor visszatért Punéba és felvette a buddhista Osho nevet. Élete végén sokféle súlyos betegség gyötörte, többek között cukorbetegség, asztma és sokféle allergia. 1990. január 19-én, 58 éves korában hunyt el. Az általa alapított szervezet vezetését huszonegy tanítványa vette át. (Forrás: Wikipédia)