Freud szerint a személyiség fejlődése több életkori szakaszon halad előre, és mindig a libidó irányítja. Annak megfelelően, melyik testtájékra hat éppen a libidó, elnevezte a különböző szakaszokat.
Megfigyelte, hogy a gyermek az első 3 szakasz mindegyikében valamilyen konfliktussal szembesül. Például a csecsemő éhes, de anyja nem ad neki enni. Ilyenkor a libidó itt, vagyis a száj körül rögzül, és más testtájékra kevesebb jut belőle. Ezt nevezi például orális (szájon keersztüli) fixációnak. A legtöbb bánatevő, ill. dohányos vagy alkoholista orálisan fixált. De nézzük meg, milyen szakaszokat különített el egymástól:
Orális szakasz: a születéstől kb. a 18. hónapig tart
A csecsemő külvilággal való kapcsolata a szájon, az ajkakon keresztül valósul meg. Ebben az életszakaszban alakulhatnak ki olyan személyiségvonások, mint a pesszimizmus, optimizmus, bizalom, bizalmatlanság. Mivel a csecsemő legfőbb öröme az, amikor édesanyja a mellére veszi és szoptatja, a libidó, vagyis a szexuális élvezet a rágásból és a harapásból származik. Általános értelemben az olyan személyiség, aki életkorának ebben a fázisában szenvedett el konfliktust, jobban ragaszkodik az evés, ivás, a beszéd nyújtotta örömökhöz. Stresszhelyzetben jobbára szájjal kapcsolatos aktivitásokkal vezeti el feszültségeit: itt jelentkezik a dohányzás, körömrágás, alkohol fogyasztás. Az ilyen ember a dühét inkább szóban, mint fizikai agresszióval fejezi ki.
Az orális képzelettel jellemezhető személyek
Anális (végbél táji) szakasz: 18 hónapos kortól kb. 3 éves korig Ebben az időszakban az anus (végbélnyílás) a központi erogén zóna, a szexuális élvezet abból az ingerből származik, amelyet a gyermek székletürítéskor érez. Ha a gyermek időben és megfelelő helyen produkálja a székletet, és a szülő megdicséri, az élmény megalapozza a felnőttkori produktivitást és kreativitást. Ha nem, akkor kialakulnak az anális „kiürítő” személyiségvonások, melyek rendetlenségre, pusztításra, destruktivitásra hajlamosítanak. Ha visszatartja, akkor az anális „visszatartó” személyiségvonások alakulhatnak ki, merev, kényszeres kapcsolatok, önfejűség, rendmánia, szurkálódó magatartás. Fallikus (nemi szervi) szakasz: 3 éves kortól 5 éves korig Az izgalom a nemi szervekre tolódik. A feléledő vágyak és az örömérzés eleinte természetüknél fogva kizárólag öningerlésből fakadnak és azáltal elégül ki. Ebben a korban alakulhat ki az Ödipusz-komplexus, vagyis az anyához való túlzott, olykor kóros ragaszkodás. A fallikus szakaszban kialakult fixációk az lább jellemzett személyiségeket eredményeznek: A férfiak rengeteg nőt csábítanak el, gyerekeket nemzenek, de önérvényesítési kísérleteik a munkában, túlzott karriertörekvésekben is megnyilvánulhatnak. Az is előfordulhat, hogy éppen szexuális és szakmai impotencia jelentkezik. A nőknél jellemző a kacér, csábító viselkedés, amely nem vezet szexuális kapcsolathoz, merthogy annak idején az apja iránt is el kellett nyomnia. Csábító viselkedése felizgatja a férfiakat, aztán csodálkozik, ha szexuális kapcsolatot akarnak létesíteni vele. Freud szerint alapvetően ez a szakasz határozza meg később a szexualitással kapcsolatos szokásokat is. Latencia (lappangási) szakasz a hatodik évtől a kamaszkorig tart Ez aránylag nyugalmas időszak. A szexuális és agresszív késztetések kevésbé aktívak. A gyermek tapasztalatai bővülnek, nem kell új konfliktusokkal szembenéznie. A szakasz vége felé a kamasz szexuális vágyakat él át, azonban ezek kielégítése még szociálisan nem elfogadott, tehát maszturbál és fantáziál. Genitális szakasz: késői kamaszkortól és felnőttkorban A libidó a nemi szervek, a genitáliák köré szerveződik. A korábbi nárcisztikus (önimádó) kötődések, hogy csak a saját élvezetével törődik, megváltoznak, és felébred a vágy, hogy élvezetét megossza partnerével. A genitális személyiség inkább elérendő ideál, mintsem biztosra vehető végkifejlet.
|
A libidó fixálódásának következménye
Freud álláspontja szerint a gyerek a pszichoszexuális fejlődés valamennyi szakasza alatt konfliktusokkal kerül szembe. Ha a konfliktus nem oldódik meg kielégítően, akkor nagy mennyiségű libidót kell folyamatosan az adott szakaszba fektetni, ez a folyamat a fixáció. Ennek következtében a további szakaszok konfliktusainak megoldása kevésbé lesz sikeres. Ha a személy egy bizonyos szakaszban fixálódik, akkor a későbbiekben is megmaradnak az arra a szakaszra vonatkozó attitűdök és érdeklődési kör. A nagyon erős fixáció tudattalanul annyira lefoglalhatja a személyt, hogy semmi másra nem marad energiája.
A lélek topografikus modellje
Közismert az a leírás, amely szerint a léleknek két tartománya van. Az egyik a tudatos élményeket tartalmazza, azokat a gondolatokat, érzéseket, viselkedéseket, amelynek adott pillanatban tudatában vagyunk. A másik részben olyan emlékek vannak, amelyek aktuálisan kívül esnek a tudatosságon, de könnyen a tudatba hívhatók. Freud a tudat fogalmát nagyjából a hétköznapi értelemben használja, vagyis azt a lelki területet érti alatta, amelyről pillanatnyilag tudomásunk van. Az emberek általában képesek szavakba önteni tudatos élményeiket és ezekről logikus módon gondolkodni. A tudatelőttes a normál emlékezetet tartalmazó terület. A tudatelőttes elemei aktuálisan kívül esnek a tudatosságon, de könnyen a tudatba hozhatók. Pl. ha telefonszámokat idézünk fel vagy a legutóbb látott film címét, ezeket a tudatelőttesből emeljük a tudatba. A tudattalan kifejezést Freud a mindennapi szóhasználattól eltérő módon használta. Ezt a szót fenntartotta arra a lelki területre, amely közvetlenül nem hozzáférhető a tudatosság számára. Freud a tudattalant részben a szorongással, konfliktusokkal vagy fájdalommal asszociálódott vágyak, érzések és gondolatok gyűjtőterének tekintette. Ha egyszer ezek a tudattalanba kerültek, többé nem tűnnek el onnan. Folyamatos hatást gyakorolnak a későbbi viselkedésre és a tudatos élményre. Freud gyakran hasonlította az emberi lelket jéghegyhez. Itt a jéghegy csúcsa felel meg a tudatosnak, a jóval nagyobb víz alatti része pedig annak, ami a tudaton kívül esik.
|
Freud elmélete a személyiség hármas rétegéről
Freud szerint a személyiség három rétegből tevődik össze. Ezek az EGO, az ID és a SZUPEREGO. Az ösztönös szükségleteinkért az id felel. A racionális gondolkodásunkért az ego, az erkölcsi normák betartásáért pedig a szuperego. Az embereket az id motiválja, örömelvvel működik együtt, vagyis kielégülést keres. Példaként a csecsemőt említenénk, aki éhsége csillapítására azonnal édesanyja emlőjét keresi, hogy tejhez jusson. Ugyanakkor már életünk korai éveiben ráébredünk, hogy környezetünk nem elégíti ki mindig azonnal ösztönkésztetéseinket. Az id egy része különálló erőként differenciálódik, ezt nevezzük egonak. Az id-hez hasonlóan az ego is kielégülést keres, de már figyelembe veszi a realitásokat. Mit jelent ez? Rájövünk, hogy az id vágyteljesítése az adott pillanatban veszélyes, ill. elfogadhatatlan is lehet. Az ego tehát már az értelem és az akarat segítségével irányít. A szuperego ugyanúgy az egóból keletkezik, mint ahogy az ego az id-ből. Szüleinktől tanulunk és magunkba fogadjuk szüleink értékrendjét, azonosulunk velük, az ő mércéjükkel ítéljük meg magunkat. Ha kiállunk az értékeik mellett, jól érezzük magunkat. Mikor ellenük fordulunk, bűntudatunk lesz. A szuperegónak két komponense van: a lelkiismeret és az énideál. A lelkiismeret tudatja velünk, mi a jó és a rossz. Az énideál az elsajátított értékek összképe. Azt a személyt állítja elénk, akivé lenni akarunk. Kisgyermekkorban ez a szülő, de később a gyerekek másokkal is identifikálódhatnak. Ezek a részek is beépülnek az énideálba. Freud szerint a három rész (id – ego – szuperego) gyakran áll konfliktusban, ezért aztán gyakran ellentmondó dolgokat cselekszünk. Egészséges személynél a három fő erő közös, hatékony munkakapcsolatban van. Forrás, ajánlott irodalom: S. Freud: Álomfejtés S. Freud: Totem és tabu www.wikipédia.hu