A lányregényekben olyan egyszerű minden. A férfi és a nő egymásra néz, s máris megtörténik a varázslat. Vibrálás, vonzódás, szerelem. Nincsenek zavaró körülmények, félreértett mondatok, elrontott találkozások. A lányregényekben a hősök érzik, tudják, hogy
A könyvekben én is mindig tudom, hogy ki az igazi. Általában szőke, magas, kék szemű, fehér paripája van, és már az első oldalon feltűnik. Régen el is hittem, hogy majd az élet is ilyen egyszerű lesz. Meglát, meglátom, megszeret, megszeretem, megkéri a kezemet, hozzámegyek. Boldogság garantálva. Hogy miért? Mert ő az igazi.
Tudtam, hogy ő az!
Visszatérve a könyvekhez, ott még az első pillantás helyszíne is olyan valós. Tengerpart, naplemente, teliholdas éjszaka, csillogó bál. Molnár Attila és Vajk Mónika nem éppen a legromantikusabb helyen ismerték meg egymást. Kapcsolatuk mégis romantikusan folytatódott. Attila a diszkóban táncolt a pódiumon. Amolyan gogoboy-táncot. Mónika, mikor észrevette, magában csak annyit mondott: „? az.” Nem tétovázott. Azonnal odaküldte Attilának a névjegykártyáját. – Pár perc múlva ott állt előttem – meséli Móni. – Beszélgettünk egy kicsit, odaadta a telefonszámát, és már búcsúzott is. És akkor az az utolsó negédes mondat, „Viszlát, szivi!”, mindent elrontott. Teljesen kiábrándultam belőle. Két nap múlva azonban elhívott egy házibuliba. Nem is tudom, miért, de igent mondtam. Pedig akkor szinte biztos voltam abban, hogy Attila nem lehet az igazi. Mert aki engem lesziviz?A buli jól sikerült. Andalogva mentünk haza. De én még mindig nem gondoltam komolyan ezt a kapcsolatot, inkább csak úgy szórakozgattam, flörtölgettem. Egészen addig, míg meg nem jelent egy másik lány a színen. Akkor döbbentem rá, hogy szeretem Attilát.És harcolni kezdtem érte. – Én is az igazit kerestem – folytatja Attila. – Egy lányt, aki szeret, aki simogat, hozzám bújik, meghallgat. Móni azonban más volt. Egy kicsit hideg. Lekezelő. Egy hónap után megértettem, nekem nem ő a nagy ?. Új barátnő után néztem. Akkor Móni stílust váltott. Felforrósodott a szerelem. Eltelt hat év. Volt két nagy veszekedés. Egy elköltözés, négy nap után pedig visszaköltözés. Két több hónapos távollét. Még egy harmadik is beólálkodott a kapcsolatba. De a szerelem maradt. Attila és Móni úgy gondolják, maradni is fog. Mert akik egyszer megtalálták egymást, soha nem tudnak külön válni.
Sajnos, megtalálta az igazit
Meglátni és megszeretni. Sokunkkal megesik. De mi történik, ha a nagy Ő nem lát meg minket? Vagy ha meglát is, nem szeret belénk? Edina csak néhány éjszakát kapott a férfitól. Pár meghívást a közeli olcsó étterembe, néhány pohár bort, és összesen három rövid együttlétet. Felejthető – gondolnánk. A férfi részéről az is volt, mert egy udvarias, de kegyetlen levélben örökre elbúcsúzott Edinától. A lány viszont azóta is visszavárja. – Megőrült – fogják a fejüket az ismerősök. – Nem érti, nem látja, hogy mindennek vége. A férfi megnősült. Gyermeke született. Talán még Edina vezetéknevére se emlékezne, ha rákérdeznénk. De mondhatunk bármit, Edina ránk se hederít. Szövi a képtelenebbnél képtelenebb álmait az újabb találkozásról, az újabb együttlétről. Hiába ordítjuk, ismételgetjük, hogy vége, nem hallgat ránk. Ha közeledik hozzá egy férfi, azonnal kikosarazza. Szórakozni alig jár. Meg van győződve róla, hogy megtalálta az igazit.
Későn döbbentem rá
Itt volt és elment. Szeretett és elhagyott. S mikor elhagyott, kiderült: ő volt az igazi. Szilágyi Sándor csak évekkel később döbbent rá, hogy kit is veszített el valójában. – A barátnőmmel három évig jártunk együtt – kezdi. – Ismertem őt már egy éve, mielőtt összekerültünk. Aztán a barátságból szerelem lett. Minden megváltozott. Nem voltam teljesen biztos magamban, az érzéseimben. Talán emiatt, talán más miatt is, szakítottunk. A hiánya mutatta meg igazán, hogy mennyire szerettem. Mikor elment, már biztosan tudtam: ő volt az igazi. A kapcsolatokba mindig úgy vetem bele magam, hogy talán most meglelem a nagy Őt. Hogy meggyőződjek róla, persze alaposan meg kellene ismernem a másikat, de az elején erre képtelen vagyok. Ezért hát kezdettől imádom. Mert nem tudok valakit hatvanszázalékosan szeretni, csak azért, hogy kisebbet csalódjak, ha mégsem ő az. Szerintem csak teljes odaadással lehet közeledni egy lányhoz. Mint ahogy Istenben sem hihet az ember csak egy kicsit. És persze cserébe is teljes odaadást várok.
Nem való a fiamhoz!
Nincs jogunk beleszólni mások életébe. Meghatározni, hogy kit szeressen, hogy kivel találkozzon. Egyik barátom édesanyja mégis nagy gondban van. – A lány először szimpatikusnak tűnt. Én pedig örültem, hogy Zsolti szerelmes lett, hogy kivirult, hogy boldog. Aztán egyik nap a fiam túl korán ért haza, felviharzott az emeletre, és bömböltetni kezdte a rádiót. Zokogott. Nem mertem bemenni hozzá, inkább lenn a konyhában tipródtam. Reméltem, hogy majd elmondja, mi történt. De nem szólt egy szót sem se másnap, se harmadnap. Egy hét után megjelent újra a barátnő, és folytatódott a kapcsolat. Alig telt el két hét, Zsoltit megint a bömbölő rádió mellett találtam, zokogva. Nem bírtam tovább, megkérdeztem, hogy mi a baj. Csak félszavakkal válaszolt. Hogy Kati kirúgta, de megbánta, újra szerette, de most megint elküldte. Új fiúja van? és itt elcsuklott a hangja. Reméltem, előbb-utóbb elmúlik a fájdalom. Talál valaki mást. De egy hónap múlva a lány újra visszajött, megint kezdték elölről az egészet. Aztán újra. Bevallom, kezdtem kétségbeesni. Beszélgettem az ismerősökkel, hogy ők miként látják a kapcsolatot. Egyöntetűen azt mondták, a lány ugráltatja a fiamat. Kihasználja, meghívatja magát, aztán lelép egy másikkal. De Zsolti vak. Ha füttyentenek, ugrik. Persze nem merek beleszólni. Mások se mernek beleszólni. Némán nézzük, hogyan harcol a fiam ezért a lányért. Nem tudja, hogy hiába. ? csak azt tudja, hogy megtalálta azt, akit mellé rendeltek.
A második igazibb volt
A lányregények csak az egyetlenről írnak. Az élet azonban néha több nagy szerelemmel megajándékoz minket. Szerencsére? Vagy nem? László azt mondja, szerencsére. Ő ugyanis kamaszfejjel lett szerelmes. A nagy lángolásból hamar eljegyzés lett. A fiú felkerült Pestre, a lány pedig egy vidéki főiskolán tanult. Hétvégén találkoztak, és szövögették terveiket. A fiú lakásvásárláson törte a fejét, a lány a nyaralást szervezte. Hogy mi történt azon az estén? – Egyszer csak megjelent szerdán az albérletben – mondja László. – Nagyon megörültem. Azt hittem, azért jött, mert hiányoztam. Hamar kiderült: tévedtem. Lilla a gyűrűt hozta vissza. Alig szólt hozzám, csak valami olyasmit motyogott: hogy túl fiatalok vagyunk? nem illünk össze? várnunk kell?. és az a utolsó szó: vége. El is ment. Élni se akartam tovább. Fél év után újra szerelmes lettem. Talán még jobban, mint azelőtt. Nem tagadom, Lilla is igazi volt, de Nóra? Felmerül a kérdés, hogy most akkor hány igazi van. És a sok közül, melyik a legigazibb. Vagy az is lehet, hogy nincs is nagy ?? Csupán Fortuna játszadozik velünk?