A tanult tehetetlenség, az önmagát beteljesítő jóslat, sőt a hormonok is befolyásolják viselkedésünket. Ahhoz, hogy nehéz helyzetekben is megértsük reakcióinkat, nem árt tudni, hogy mi és hogyan befolyásolja az állóképességet.
A keleti tanok, a mitológia és minden bölcs ember tudta, hogy életerőnk, sikerünk és boldogságunk önismeretünkkel, gondolataink feletti uralmunkkal, hitünkkel és álmainkkal van összefüggésben. Mégis csak napjainkra születtek meg azok a tudományos bizonyítékok, szinte egymástól függetlenül, amelyek lehetővé teszik, hogy pontosan megértsük, mitől függ a viselkedésünk nehéz helyzetekben, és hogyan érhetjük el, hogy kedvezőbb válaszokat adjunk egyre nehezedő körülmények között. Az állóképesség-kvóciens (AQ) és a hozzá kapcsolódó fejlesztőprogram három tudományos alappilléren nyugszik: a kognitív pszichológia, az idegélettan és a pszicho-neuroimmunológia felfedezésein. A kognitív pszichológia révén pedig négy elem játszik szerepet az AQ hatékonyságában, a tanult tehetetlenség, az attribúciós elmélet, az önmagát beteljesítő jóslat és a kognitív disszonancia. A tanult tehetetlenség fogalmának megalkotása Seligman amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Bebizonyította, ha valaki rendszeresen azt tapasztalja, hogy nem múlik rajta semmi, hogy tettei hatástalanok a környezetére, akkor passzívvá válik, nem kezdeményez. Teljesítménye az élet minden területén gyengül.