Vagy én, vagy a feleséged!

A negyvenedik születésnapomig töretlenül hittem abban, hogy egyszer megtalálom a páromat. Akkor már nyolc éve nem volt tartós kapcsolatom, csak pár hónapig tartó futó románcok. A születésnapom után azonban úgy döntöttem, új életet kezdek. Kapóra jött egy új állásajánlat, úgy gondoltam, új hely, új emberek, biztosan nem véletlen, hogy éppen most kerestek meg. A csapat, amibe kerültem, nem volt éppen biztató ismerkedés szempontjából. Volt egy fiatal, elvált nő, két gyerekkel, kicsattanó életkedvvel, és két igazi családapa. Legalábbis ez volt az első benyomásom. Szemmel láthatóan jól megvoltak ők hárman, de hamar elfogadtak, megszerettek.

Másnak csapta a szelet

Teltek a hetek, és számomra egyre nyilvánvalóbb lett, hogy Kristóf, az egyik kollégánk szerelmes Vikibe. A tekintete rajongásról árulkodott, bár szavakban nem nagyon fogalmazódott ez meg. Gyakran vitatkoztak, olykor Kristóf kimondottan bántó volt, de bocsánatot kérni nem tudott.

Elejtett megjegyzésekből, félmondatokból aztán megtudtam, hogy Kristóf próbálkozott Vikinél, aki azonban mindig visszaverte a rohamot. Nyáron, amikor Kristóf felesége hosszabb időre elutazott, különösen sokszor hívta fel telefonon esténként. Kicsit irigykedve hallgattam Vikit, aki néha elmesélte, mit mondott neki Kristóf. Nem értettem, hogy miért mindig másokkal történik meg ilyesmi, nem éreztem magam rosszabb nőnek, mint Viki. Sőt az egyedül töltött évek alatt megszoktam, hogy kényeztetem magamat, a testemet, hiszen nem adtam fel, bíztam abban, hogy egyszer még szülni fogok. Úgy éreztem, tartozom magamnak és a születendő gyermekemnek annyival, hogy vigyázok magamra – ha már fiatal mama nem lehetek, legalább legyek egészséges. Közben az együtt eltöltött ebédek, munkahelyi bulik során kiderült, hogy sok közös témánk van Kristóffal. Kedves volt, de semmi több. Egy forró, szombati napon aztán megcsörrent a telefonom. – Andi, lesz egy koncert este? – kezdte iszonyú zavartan, aztán elhallgatott. – Igen? – tetszett a zavara, olyan kisfiús volt. – Szóval, azt szeretném kérdezni, hogy eljössz velem? – A feleséged? – kérdeztem. – Ó, a hétvégére elváltam… Megint elutazott – tette hozzá magyarázólag. – Akkor nem bánom, menjünk! – válaszoltam hirtelen, még mielőtt meggondolhattam volna magam. Olvasd tovább a történetet a Kiskegyeden >>>